Böde Dánielék vendégeskedtek a kisteleki focitáborban

Kisteleki focitábor 2021 01

Idén is megtartották Kisteleken a nagy népszerűségnek örvendő öt napos focitábort. A Dancsok Csaba és Czeigersmidt Roland által szervezett táborban résztvevők száma idén nem döntött rekordot, a legjobb évben 65 gyerek vett részt, de idén sem panaszkodhattak a szervező, mert az 5 nap alatt összesen 47 ifjú futballista jelent meg a programokon.

A változatos programokon felül meglepetés vendégekkel is kedveskedtek Dancsokék. A Szeged-Csanád Grosics Akadémiáról Germán Tamás és Takács János játékosok mellett Ivány Tamással találkozhattak a gyerekek, míg Paksról a megyei kötődésű Szélpál Norbert, Ádám Martin és a válogatott labdarúgó Böde Dániel érkezett. A meghívottak közül a Kisteleki származású, jelenleg a Budapest Honvédban futballozó Zsótér Donát nem tudott eljönni, ő videóüzenetet küldött az ifjú futballistáknak.

Kisteleki focitábor 2021 08

“Rengeteg programot szerveztünk, így nem kizárólag Kis­­teleken töltöttük a focitábor napjait. Hétfőn újrajátszottuk az Európa-bajnokságot, majd ebédet követően ügyességi versenyeket rendeztünk. Kedden és csütörtökön Csongrádon strandoltunk, míg szerdán dél­előtt Ópusztaszeren jártunk a Csillagösvény Labirintusban, majd délután a szegedi Szent Gellért Fórumban jártunk, ahol a stadion mellett az öltözőbe is bemehettünk.

Pénteken Kisteleken zártuk a tábort, újrajátszottuk a Bajnokok Ligája-­idényt, valamint rengeteg ügyességi feladat közül válogathattak a fiatalok” – árulta el Dancsok Csaba, a Kisteleki TE szakosztály vezetője a Délmagyar riporterének.

Forrás: Kisteleki TE Facebook oldala, Delmagyar.hu