Két meccsel készült a Szőreg a tavaszi szezonra

Sándorfalva - Szőreg futballmérkőzés, 2022.02.27.

A heti két edzés mellett két edzőmeccset tudott lekötni a felkészülési időszakra megye 3-as újonc Szőreg. Február 20-án a Csengele csapatához utazott a csapat, ahol meglepetésre 6:5-re nyerni tudott a magasabb osztályban játszó hazai csapat ellen. A következő szombaton a Dóc csapatát fogadta volna Szőreg DSC, de a dóciak a hét közepén lemondták a találkozót.

A hét második felében azonban sikerült ellenfelet találni a hétvégére: a Sándorfalva második számú csapata látta vendégül Pásztorékat. A végére parázs hangulatúvá vált mérkőzésen a vendégek 4:3-ra nyertek.

Csengele KSE – Szőreg DSC 5:6

Sándorfalvi SKE II – Szőreg DSC 3:4

A mérkőzésekről Csordás József, a Szőreg játékosedzője mondta el véleményét:

Két hasznos mérkőzést játszottunk a felkészülési időszakban, két jó gárda ellen. Elégedett vagyok a csapatommal, és a látottakkal. Sajnos mindkét mérkőzésre nagyon kis létszámban, egyetlen cserével tudtunk elutazni, alapemberek nélkülözésével. A sándorfalvi mérkőzésen öt 45 év feletti játékos játszott a csapatban, nekem és Illés Tibornak belső védőként mindkét mérkőzést végig kellett játszanunk. A bajnokságban ennél természetesen jóval nagyobb keretből dolgozhatok majd, mert az utánpótlás csapatokból rendre nálunk játszó fiatalok jól teljesítettek ősszel, illetve további tehetséges fiatalokkal leigazolásával tudtuk erősíteni az egyesületet.

Fotók: Csordás Gábor