Szerdán délután a Csólyospálos U15-ös leánycsapata vereséget szenvedett Bugacon. Ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban örömre adott okot, hogy egyáltalán lejátszásra kerülhetett a vereség ellenére is. A mérkőzésről Ábrahám-Furus Gergő, a csólyospálosi utánpótlás nevelés vezetője nyilatkozott a baon.hu-nak: Persze, kiadós zakóba szaladtunk bele az összeszokott és jól focizó Bugac otthonában, de nem is számítottunk másra az első […]
Hétvégén felkészülési mérkőzést játszott a Bajai LC a Baranya vármegyei PEAC megye I-es egyesületével. A mérkőzést Baladin két góljával 2:1 arányban megnyerték a bajaiak. A hazai egyesület 5 új játékossal bővült: Lóki Tamás (Nagykozárból) Dózsa Marcell (Érsekcsanádról) Goretich Gergő (LUÁ-ból) Szabadi Ákos (LUÁ-ból) S. Nagy Szabolcs (LUÁ-ból)
A Bács-Kiskun megyei megye III.-as csapat 3 mérkőzés óta nem tudott nyerni, így hoznia kellett idegenben is a kötelezőt. A mérkőzésről Földes Péter tudósított. A tegnapi napon Szankon léptek pályára labdarúgóink. Eddig kettőből kétszer megvertük őket, tehát a papírforma nekünk kedvezett. Azonban a papírforma alapján senki nem nyert még mérkőzést. Jól kezdtük el a találkozót, […]
Szoros csatában kvalifikálta magát tovább a Magyar kupában a Deszk a Kecel csapata ellen. Szokatlanul meleg időjárási körülmények között fogadta a Bács-Kiskun megyei Kecel, a Deszk együttesét. Az elmúlt szezonban a keceli csapat megnyerte a Bács-Megyei kupát, miután a döntőben büntetőkkel legyőzték a Lajosmizse együttesét. A Deszk gárdája a mögöttünk hagyott idényben a Csongrád megyei […]
Szokatlan Facebook postban fakadt ki Dr. Patak Sándor, a Bács-Kiskun megyei megye II-as Tiszaalpári SE elnöke. Szerkesztőségünk sok mindenben egyetért vele, ám a velős véleménynyilvánítás okáról nem tudunk részleteket. Íme a nyilatkozat: Kedves felnőtt focisták! Az elnökséget – beleértve engem – azért választották meg, hogy meghozzam azokat a döntéseket, amelyek szükségesek az egyesület folyamatos működéséhez. […]
Előző hétvégén, a Bács-Kiskun megye 3 közép csoportjában az utolsó fordulóhoz érkeztek a csapatok, és ugyan a legfontosabb kérdés már a forduló előtt eldőlt, így is akadtak még izgalmak. A Kecel II rossz játékának és egyéb technikai jellegű problémáinak köszönhetően már jó pár fordulóval ezelőtt kiszállt a bajnoki címért folytatott harcból, így az Akasztó II […]
A Bács-Kiskun megyei megye 3 közép csoportjának utolsó előtti fordulóját rendezték meg előző hétvégén, ahol többek között a forduló előtt utolsó helyen tanyázó Kecel Senior fogadta hazai pályán a nagyon jó tavaszi hajrát produkáló, már biztos ötödik Balotaszállást. A mérkőzés szombaton délután 5 órakor vette kezdetét, a játékosok szerencséjére nem volt extrém meleg időjárás, így […]
A Bács-Kiskun megyei III 24. fordulója zajlott le előző hétvégén, ahol több fontos rangadót is rendeztek. A tabella első helyén álló Akasztó második csapata ugyanis a negyedik helyezett Kiskőrős II ellen mérkőzött meg, Kecel II pedig, akik mérkőzésük előtt vesztett pontok tekintetében a bajnokság legjobb csapata voltak, ám eggyel kevesebb lejátszott találkozójuk miatt a liga […]
Az Bács-Kiskun megyei Megye III Közép csoportjában az utolsó helyen álló Tabdi vendége volt hétvégén a Balotaszállás. A mérkőzésről Schveitzer Milán, a Balotaszállás FC játékosa írt beszámolót. Tabdira utaztunk hétvégén. Sajnos már bemelegítésnél látszott, hogy nem vesszük komolyan a meccset. Mondani se kell, ha most nem nyertünk volna, az előző heti Akasztó skalp semmit nem […]
A Bács-Kiskun megye 3 közép csoportjában nagy rangadót rendeztek a hétvégén, hiszen a listavezető, előző idényben bajnokságot nyerő Akasztó II gárdája, a jelenleg hatodik, de egyébként nagyon hullámzó teljesítményt nyújtó Balotaszállás gárdájához látogatott. A vendégek számára volt igazából jelentősége a mérkőzésnek, hiszen ők Kecel II-vel a tabella első helyéért viaskodnak, a Balota elleni meccsük előtt […]