Elmaradt mérkőzéseket pótoltak szerdán a szőregi fiatalok

A Szőreg RSE U14-es A és B csapat játékosai 2023-ban az egymás ellen lejátszott mérkőzés után

Korábban elmarad három mérkőzést is pótoltak szerda délután a Szőregi RSE utánpótlás korú fiatal járékosai. A Csongrád-Csanád vármegyei U19-es labdarúgó bajnokság A jelű csoportjában a szőregi fiatalok Az Algyő SK -hoz látogattak, ahol „:1-es vereséget szenvedtek. A haziak Cuflic Viktor és Pap Csaba első félidőben szerzett góljára a második félidőben Tisza Bálint tudott csak válaszolni, […]

Nem történt nagy csoda hétfőn

Műfüves futballpálya szögletpontja

Hétfőn a 6. fordulót tartották meg a 2023. évi Török György őszi +45 veterán kispályás labdarúgó bajnokságban Szegeden. Nagy csoda, váratlan eredmény nem született a fordulóban; a négy éllovas megnyerte a mérkőzéseit, a sereghajtók továbbra is hajtják a sereget. A Szindikátus a Sándorfalvát, a Vojvodina az Aradi Vendéglő Szőreget, a Bokafogó az Amnézia pedig az […]

Két fordulót is rendeztek a Török György 35+ -ban a Kisstadionban múlt héten

A Török György veterán kispályás labdarúgó bajnokságban jókötésű gyerekek küzdenek a győzelemért

A szerdai fordulóban, az A ligában nyerni tudott a Szitapont, a Nemzethy VM pedig gólzáporos mérkőzésen gyűrte le a Mórahalom csapatát. Győzött a Szitapont is a Charlton-Tervezők ellen, a Pláza O’Neill pedig a Gyuszi Boti FC ellen gyűjtötte be a három pontot.

Mi lesz hétvégén a megye I-ben Csongrád-Csanádban?

Select Numero 10 focilabda futballpálya szélén

Pénteken délután a forduló első mérkőzésén A Hódmezővásárhely a SZVSE csapatával mérkőzik meg Vásárhelyen. A Kiskundorozsma ellen vereséget szenvedő Vasutasoknak feltétlenül nyeriük kell, ha nem akarnak leszakadni az élbolytól. Szombaton a Szentesi Kinizsi futballcsapata Balástyára látogat, az éllovas Tiszasziget pedig a Bordányt fogadja. A makóiak Algyőn javíthatnak eddigi szereplésükön, Az FK 1899 Szeged-Szeol pedig az […]

Ma lehet a 16 közé jutni a Csongrád-Csanád vármegyei kupában

Select Numero 10, a kiváló minőségű focilabda meccs közben Deszken

Kedden a SZVSE a Ruzsa vendégeként 4:1-es győzelmével biztosan jutott a Csongrád-Csanád vármegyei kupa következő fordulójába. A többi harminc csapatból ma további 28-nak lesz lehetősége a legjobb 16 közé kerülni, mivel a MAS SE – PFSZSE mérkőzést még nem játszották le, így a St. Mihály FC-nek még várnia kell soron következő ellenfelére. A megyei labdarúgás […]

A 35+ is elkezdődött pénteken Szegeden

Futball labda a művüves kispálya kezdőpontján

Az idei tanévvel egy napon megkezdődtek a Török György őszi +35 Veterán kispályás labdarúgó bajnokság mérkőzései Szegeden. A nyitó mérkőzést 16:00-kor a Kisstadion Bástya pályáján az A ligából kieső Májzsugor játszotta a Keddvagyszerda csapata ellen. A mérkőzést a „hétköziek” nyerték 6:3-as győzelemmel a „cirózisosokat” verve. Az A ligában a Mórahalom a Gyuszi-Boti FC -t, az […]

Megvan a Csongrád-Csanád vármegyei kupa második fordulójának a sorsolása

A SZVSE és a Deszk SC labdarúgői futballoznak a nyári melegben

Az MLSZ Csongrád-Csanád vármegyei igazgatósága ma megtartotta a Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa második fordulójának sorsolását. A párosítások összeállításában Prágai-Kövesi Andrea, a Szent Gellért Fórum rendezvény- és marketingvezetője segítkezett, és előzetesen elárulta, hogy szeptember 7-én egy U21-es Eb-selejtezőt fognak lebonyolítani a létesítményben, ahol a magyar korosztályos válogatott a kazah csapat ellen lép pályára. A vármegyei […]

Megkezdődött a Török György 2023 őszi 45+ bajnokság

Idős, senior futballista

Hétfőn lejátszották az első fordulót a szegedi 2023. évi Török György, őszi +45 Veterán kispályás labdarúgó bajnokságban. A nyitó meccsen, az 5 órai, 36 Celsius fokos hőségben a Vojvodina 4:1-re győzte le a Ságvári csapatát, majd az újonc Újszeged az Altaxot gyűrte maga alá szoros mérkőzésen, míg a Bástya pályán a Lanerossi szintén egy gólös […]