A Bács-Kiskun megye, megye 3-as közép csoportjában húsvét hétvégén sem állt meg az élet, hiszen már a bajnokság 20. fordulóját rendezték meg. Tázlár ezen a hétvégén Balotaszállás csapatával találkozott össze hazai pályán, vasárnap 5 órakor. A vendégek azonban most sem maradtak biztatás nélkül, hiszen szurkolóik egészen szép számban kísérték el őket Tázlárra, az sem tántorította […]
Az őszi találkozón 6:0 nyert Deszken a Makó FC II csapata, a deszkiek idegenben próbáltak elégtételt venni az alapos verésért. A Kiszomboron lejátszott mérkőzésen Papp Endre csapata bizonyult hatékonyabbnak. Adamov Filip 11. percben szerzett gólja megnyugtatta a Deszket, találatára nem érkezett válasz a félidő végéig. A második félidő 9. percében Matyelka Tibor növelte a vendégek […]
Balotaszállás – Császártöltés mérkőzést rendeztek a Bács-Kiskun megyei megye 3 közép csoportjának 19. fordulójában múlt hét szombaton, ahol így a tabella 6. helyezettje, a 7. vendégeket fogadta. A mérkőzésről Vincze Gergő tudósított. Egészen hideg időjárás várta a csapatokat a balotai sporttelepen, ám nagyjából 50 szurkoló így is kilátogatott az összecsapásra, hogy két elveszített meccs után […]
A Bács-Kiskun megye 3 közép régiójának a 18. fordulója zajlott le az előző hétvégén, ahol Balotaszállás Kaskantyú gárdájához látogatott. A vendégek vereséggel hangolódtak erre az összecsapásra, hiszen előző csörtéjükön egy jó iramú csatán vereséget szenvedtek Vadkert csapatától. Kaskantyú ehhez képest pozitívabb előjelekkel érkezett meg a szombati meccsre, hiszen az utolsó Tabdi felett, 3-1-es arányban diadalmaskodtak. […]
Rangadót rendeztek a hétvégén a Bács-Kiskun megye 3 közép csoportjában, ugyanis a találkozó kezdete előtt még harmadik Soltvadkert, a tavalyi szezonban negyedik, ebben az idényben azonban hullámzóbb teljesítménye miatt hatodik Balotaszállás csapatához látogatott. Mindkét alakulat kiütéses győzelmet szerzett az előző fordulóban, így jól hangolódtak erre a csörtére. A mérkőzés vasárnap került lebonyolításra, délután 4 órakor […]
A megye III-as találkozón a Kajászó 10 góljából 7-et Pfeiffer Róbert Sándor szerzett. A Fejér megyei megye III-as bajnokság Észak csoportjában az idei első mérkőzését játszó Kajászó a Vértesacsát látta vendégül. Habár meglepetésre a vezetést a vendégek szerezték meg Márkus Adrián Ferenc révén, a hazaiak már az első félidőben eldöntötték a 3 pont sorsát. Pfeiffer […]
A röszkei döntetlent követően hétvégén a Zsombó csapatát fogadta a Szőreg a Csongrád-Csanád megyei megye III. 18. fordulójában. Az őszi mérkőzést a Zsombó nyerte 2:1, és most sem kezdte jól a mérkőzést a Szőreg: két súlyos védelmi hiba után előbb Mihállfy Zsolt, majd pár perccel később Németh Tamás is gólt szerzett. A félidőre 2:0-ás vendég […]
A Bács-Kiskun megye 3, közép régiójában a 16. fordulót játszották le előző hétvégén, ahol többek között a 14 csapatos liga 11. helyét elfoglaló Szank és a 6. Balotaszállás is összetalálkozott. A vendég Balota előző csörtéjét megnyerte, így pozitív előjelekkel utazhatott a Tázlár közelében lévő faluba. A hazaiak már nem lehettek annyira elégedettek a mostani teljesítményükkel, […]
Otthon tartotta a 3 pontot a hazai együttes. A mérkőzésről Vincze Gergő, a hazaiak játékosa tudósított. A Bács-Kiskun megye 3, közép régiójának tavaszi idénye már március első hetében kezdetét vette, így a hétvégén a téli szünetet követően már másodszor rúghattak tétmeccsen labdába a csapatok. Ám ez nem mindenkire volt igaz: Balotaszállás ugyanis Jászszentlászló ellen nem […]
Szombaton a múlt hetinél erősebb kerettel utazott el Röszkére a szőregi csapat, és 60 percet emberhátrányban játszva pontot tudott szerezni. Jó iramú, a nézők véleménye alapján is megye II-es színvonalú mérkőzést vívott egymással a két csapat. Földi Róbert már a 8. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek, amire csak a 25. percben egy pontrúgásból tudott […]