Egy góllal nyert a Mórahalom a Deszk elleni edzőmeccsen

Mórahalom - Deszk edzőmeccs 2023 januárjában

Szombaton, kellemes, napsütéses időben fogadta a Mórahalom VSE a Deszk SC csapatát egy felkészülési mérkőzésre. Mindkét csapatnak ez volt az idei első edzőmeccse, ennek ellenére a mérkőzés magas színvonalú, jó iramú és szoros volt. A találkozót 1:0-ra a hazaiak nyerték.

Papp Endre a mórahalmiak edzője az alábbiakat nyilatkozta a mérkőzést követően:

A mai mérkőzésen mindkét csapat sok hiányzóval lépett pályára, ennek ellenére kiváló mérkőzést láthattunk! Sok hibával játszottunk,főkepp a támadó harmadban de mellete nagyon sok szép támadást is vezettünk! Ellenfelünk is szerencsére focizni akart, ezért is volt élvezetes és hasznos mindket csapatnak a mérkőzés! Célunkat és amit terveztünk azt elértuk, a hibákat pedig javitjuk. A Deszknek sok sikert kívánok, nem gondolom, hogy kiesési gondjaik lesznek, és ezt a alsóházban bizonyítani is fogják Csordás Mesterrel!

Csordás József a Deszk edzőjének véleménye a mérkőzésről:

Foghíjas kerettel stabilan játszottunk egy nálunk nagyobb játékerőt képviselő csapattal szemben, akik más célokért, más körülmények mellett dolgoznak. Mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltunk a sportszerűen játszó hazai csapatnak, de a támadó harmadban magasabb szinten játszott a hazai csapat és megérdemelten nyert. Örülök, hogy a megye 3-as keretből újabb játékosoknak tudtam lehetőséget adni. Gratulálok a Mórahalomnak, sok sikert kívánok és köszönjük a lehetőséget hogy ilyen körülmények között focizhattunk!

Mórahalom VSE – Deszk SC felkészülési mérkőzés 1:0

Mórahalom VSE: Mison-Trója, Vajda, Nagy, Rádóczi, Tajthy, Szűcs, Malatinszki,Bokanyi, Csizmadia L
Csere: Weszelovszky, Bojan, Fodor, Császár, Szalai

Deszk: Madaras-Matyelka, Tarjányi, Király, Kövessy, Istokovics, Török, Télessy, Salánki, Illés, Szabó
Csere: Csordás, Laskovics, Hegyközi, Földi

Fotó: Csordás Gábor