Győzelmi kényszer alatt nyert a Rábapaty a Kőszegi Lóránt FC ellen

Rábapatyi KSK - Kőszegi Lóránt FC futballmérkőzés - 2021

A hazaiak az elmúlt évek egymás elleni eredményei alapján nem feltétlenül esélyesként léptek pályára, mégis otthon tudták tartani a három pontot.

A mérkőzésről a Rábapatyi KSK közösségi oldala számolt be.

” Győzelmi kényszerben lépett pályára csapatunk vasárnap a bajnokság 8. fordulójában. Az ellenfél a Kőszegi Lóránt FC volt, akikkel szemben az előző években nem feltétlenül a három pont megszerzése volt a jellemző. Az idei szezonban először a szokásos viharos erejű szél nehezítette meg a csapatok dolgát. Az első félidőben számunkra jelentett előnyt a szél támogatása. Már az első percekben egy szép összjáték után Horváth Kevin került helyzetbe, viszont ekkor még centik híján, de nem örülhettünk gólnak.”

Nikotinmentes hevítőrudak

“Továbbiakban is veszélyeztettünk, Horváth Renátónak volt egy életerős lövése, amit a vendégek kapusa bravúrosan tolt ki a léc alól. Támadásaink végül egy szögletrúgást követően értek be, amikor is a jól elvégzett pontrúgást Tóth Márkó fejelte a kapuba (1-0).

A második félidő hideg zuhannyal kezdődött, mivel a vendég egyből egyenlíteni tudtak(1-1). Szerencsére nem estünk össze és most már széllel szemben, de tudtunk támadásokat vezetni. Hamar reagáltunk az egyenlítésre, mivel egy jó baloldali megindulásból szépen ugrattuk ki Horváth Kevint, aki ballal a rövid felsőbe bombázott (2-1). A meccs további részében a vendégek egy szabadrúgásból még kapufát értek el, valamint volt még pár távoli lövésük, de végeredmény alakulását nem veszélyezették komolyan. Megérdemelt győzelmet arattunk, ami remélhetőleg egy lökést ad a csapatnak, amivel az elkövetkezendő mérkőzéseken is győztesen tudjuk elhagyni a pályát.”

Vas Megye I. Osztály 8. forduló
Rábapaty, Rábapaty Sportpálya, 2021.10.03 – 15:00 

Rábapatyi KSK – Kőszegi Lóránt FC : 2-1 (1:0)
Gólszerzők: Tóth Márkó, Horváth Kevin, illetve Csák Dominik Hunor