Megkezdődtek hétvégén a megyei II. osztály rájátszásának küzdelmei a Nógrád megyei II. osztály rájátszásában

Bátonyterenye Mátramindszent futball mérkőzés

A megye kettes mezőny élén lévő Bátorterenye edzője, Berki Krisztián szerint minimális erőfeszítéssel egy osztállyal feljebb is megállná a helyét a társaság, viszont megosztók a vélemények, hogy elvállalnák az első osztályt. A feltételek adottak a feljutáshoz, de az elsődleges cél a csapat egyben tartása. – így nyilatkozott az eredményes őszi szezont követően a csapat edzője.

Májusban viszont lezárult az alapszakasz és megkezdődött a harc az első négy helyért a Nógrád megyei II. osztály felnőtt csapatainál.

Ebben a megyei másodosztályban a rendszer úgy működik, hogy az alapszakasz lezárása után szakaszokra bontják a tabellát és azon belül is meg kell küzdeni a helyezésekért. Az alapszakaszban megszerzett pontokat magukkal hozzák a csapatok, tehát gyakorlatilag ott folytatódik a bajnokság ahol abbamaradt annyi különbséggel, hogy az első négy csapat játszik egymással még egyszer oda-vissza.

Múlt szombaton Mátramindszenten volt jelenése a Bátorterenyének a megye kettes mezőny felsőházi rájátszásnak a nyitányán. Remekül kezdték a meccset a házigazdák, hiszen negyed óra sem telt el és már két gólos előnyre tettek szert Lesziák Dávid 13. és Pozsár Patrik 14. percben lőtt góljával. Hamarosan újra beköszönt Berki Aladár legénysége a 26. perben, Budai Krisztofer találatával. A tartalékos Bátorterenye nem tudta felvenni a ritmust. A bíró mindkét csapatnál piros lapot villantott a 45. percben. Pozsár Patrik és Berki Krisztián vonulhatott le a pályáról idő előtt. A második felvonásban sem lankadtak a hazaiak, 53. percben Budai Krisztofer, 65. percben Kun Norbert, a 69. percben Zsákai Márió góljainak örülhettek a hazaiak, így már hat gól volt a csapatok között.

72 percet kellett várni Nagy Norbert szépítő találatára. 78. percben Budainak összejött a mesterhármasa. A 80. percben Ivánfy és a 85. percben Lengyel Máté még tudta növelni a Bátorterenyeiek góljait, de végül nyolc háromra nyertek a ‘mindszentiek’, amikor Berki Aladár megszerezte a csapata 8. találatát is. A bátorterenye TC továbbra is 46 ponttal őrzi az első helyét a tabellán.

Megyei II. osztály, felsőházi rájátszás, 1. forduló:

Mátramindszent SE–Bátonyterenyei TC 8–3 (3–0)

Vezette: Kis Zs. (Tősér D., Homoki G.)

Mátramindszent: Peleskei – Kruppa, Horváth (Orosz), Kun (Szűcs), Holló, Lesziák (Klei), Pozsár, Zsákai, Budai K., Budai L., Jakab (Berki A.).

Bátonyterenye: Toldi – Berki K., Bakos T., Nagy, Halász, Bakos K., Sasvári, Bakos Á., Molnár (Tövisi), Lengyel, Ivánfy.

Gl.: Budai K. (26., 53., 78.), Lesziák (13.), Pozsár (14.), Kun (65.), Zsákai (69.), Berki A. (86.), ill. Nagy (72.), Ivánfy (80.), Lengyel (85.). Sárga lap: Nagy. Kiállítva: Pozsár (45.), ill. Berki K. (45.). 

Fotó: Nool.hu