Nyolc csapattal rendezik meg a standfoci tornát Tiszafüreden szombaton

Strandfoci, labda a homokban

Ezen a hétvégén, a Halas Napok keretében, július 9-én újra megrendezik a hagyományos strandfoci kupát.

A mérkőzések a szabadstrandon található strandfoci pályán lesznek megtekinthetőek. Úgy tűnt. hogy a korábbi évekhez képest csak 6 csapat indul, de az utolsó pillanatban még két csapat jelentkezett a tornára. Az eredeti tervek szerint körmérkőzéses rendszerben játszottak volna a csapatok, de nyolc csapat esetén két csoportra osztották a jelentkezőket. A csoportokból 2-2 csapat jut tovább, majd a csoportelsők a másik csoport második helyezettjével játsszák az elődöntőket. Ezt követően előbb a bronzérmesek küzdenek meg egymással a bronzért, majd a tervek szerint 17:30-tól a döntőt tekinthetik meg a nézők. Az első három helyezett csapat oklevelet, serleget és ajándéktárgyakat kap majd, és a gólkirály mellett megválasztják a torna legjobb kapusát és legjobb játékosát is a szervezők.

Az “A” csoport csapatai:

  • Come On Please Melegvíz
  • Egyebek SBSE
  • TVSE Fiatalok
  • T-Bútor Outlet

A “B” csoport csapatai:

  • Májzsugor
  • Micsoda FC
  • Poroszló
  • Oldwin Pluss

A mérkőzések mellett rengeteg programmal is várják a látogatókat a szervezők: főzőversenyen, Piknikk Mozin, és kirakodóvásáron kapcsolódhatnak ki a kilátogatók. A négy napos program keretében színpadra lép a hazai könnyűzene színe-java, mint például: Caramel, Bye Alex és a Slepp, Hiperkarma, Punnany Massif, Vad Fruttik, Pápai Joci, 30Y. A rendezvényről a Tiszaifüredi Halasnapok facebook oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Foto: pixabay.com