Szkepa a szögre akasztja, Herczeg elhagyja az edzői posztot

Az FK 1899 Szeged labdarúgói szurkolnak

Az elmúlt napokban több hír is megjelent a Csongrád-Csanád megyei Megye I-be feljutó FK 1899 Szeged Facebook oldalán a klubot érintő személyi változásokról. A legfontosabb ezek közül, hogy az elnökként is dolgozó Szélpál Péter szögre akasztja a cipőjét, felhagy az aktív labdarúgással. További hír, hogy távozik edzői posztjáról Herczeg Gábor, helyét Dóra János

Az egyesület Szkepával közölt egy riportort közösségi oldalán:

Pluhár Gáborhoz (a csapat elsőszámú hálóőre – a szerk.) hasonlóan Szélpál Péter is befejezte aktív pályafutását. Szkepa játékosként kilenc éven át erősítette klubunkat: először az FK II-ben focizott, később alapembere lett az első csapatnak, két éve pedig már elnökként dolgozik a klub sikereiért.

– Amikor 2013-ban, 35 évesen a megyehármas FK II-höz igazoltál, gondoltad volna, hogy száznál is több meccsed lesz az első csapatban?

Akkoriban csak az volt a célom, hogy az FK II-ben egy baráti társaságban mozogjak rendszeresen. Fel sem merült bennem, hogy a megyeegyben játsszak.

– Mikor döntötted el, hogy az első csapathoz szegődsz?

Sajnos a kettes csapat megszűnt, ekkor Hűvös Gabi vezetőedző felvetette, hogyha van kedvem, akkor menjek az első kerethez. Volt!

– Melyik FK-s meccsed ébreszti benned a legszebb emlékeket?

Az egyes csapatnál talán az első, vagy második mérkőzésemen a Sándorfalva ellen csereként beállva gólpasszt adtam Dóra Janinak egy hosszú indításból.

– 2020 nyara nyara óta nemcsak játékosként, hanem elnökként teszel a klub sikereiért. Miért döntöttél úgy, hogy átveszed a stafétát?

Az addig eltelt hét év alatt nagyon a szívemhez nőtt a csapat, a szurkolók és az légkör, ami áthatja az egész FK-t. Az akkori elnök lemondott és kaptam egy felkérést, amelyet nagy örömmel elfogadtam.

– Elnökként mi volt számodra a legnagyobb kihívás az elmúlt két év alatt?

Nehéz volt a megyeegy után újra életet lehelni a csapatba és összehozni egy olyan brigádot, amely most megtudta nyerni a megyekettőt. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az edzőnek, Herczeg Gábornak és Dóra Janinak, nélkülük nem lehetett volna ilyen csapategységet kialakítani. Természetesen nem szabad megfeledkezünk a játékosokról, vezetőkről és a szurkolókról sem, akik végig hittek abban, hogy elérhetjük a célt.

– A legutóbbi szezonban komoly vérfrissítésen esett át a csapat. Mondhatjuk, hogy a fiatalok nyitott ajtón kopogtatnak az FK-nál?

Nagy szükség volt a fiatalokra! Szerencsére a régi ifi csapatból több embert is sikerült beépíteni a keretbe, valamint a SZEOL-lal való együttműködés eredményeként további ambíciózus, feltörekvő játékosok csatlakoztak hozzánk. Úgy gondolom, ők teljes mértékben a csapat hasznára váltak.

– Három év után ismét a megye élvonalában szerepelhet az FK Szeged. Milyen változások várhatóak a csapat keretében?

Kapusposzton elengedhetetlen, hogy igazoljunk, mivel Pluhár Gábor befejezte pályafutását. Itt is szeretném megköszönni neki azt az alázatos munkát, amit csapatunknál végzett. Nagy érdeme van a feljutásban neki is! Emellett szeretnénk még további fiatalokkal erősíteni, hogy a megkezdett munkát folyatva derekasan szerepeljünk a megyeegyben!

A riportot Szélpál Péter (Szkepa) engedélyével közöltük.

Fotó: Az FK Szeged Facebook oldala