A Csongrád-Csanád Vármegyei megyei első osztály kilencedik fordulójának eredményeit Bodó Attila, korábban több megyei csapatnál edzősködő, a Bárka és a Vár söröző tulajdonosa, az négy év szünet után újrainduló Kék Mókus kupa szervezője tippelte meg.
SZVSE-G-Falc Kft. – M-PERFECT HOME – ALGYŐ
Mindkét együttesben szép időszakokat töltöttem el. Ez a mérkőzés a forduló rangadója, a SZVSE-nek erősebb kerete van, a tippem: hazai győzelem vagy döntetlen.
ESK Kiskundorozsma – KSE Balástya
A balástyaiak az edzőváltást követően egyelőre keresik a helyüket az osztályban, nálam ez a meccs fix egyes.
FK 1899 SZEGED – SZEOL – Makó FC
A bajnokság legalján álló két együttes is nyerni tudott az előző fordulóban, így a hétvégi összecsapásukat döntetlenre tippelem.
KÉMÉNYGYÁRTÓ-MÓRAHALOM VSE – TISZASZIGET SE
Mivel elnökségi tagként Tiszaszigethez kötődök, nem is tippelhetek mást, mint tiszaszigeti győzelmet.
Ásotthalmi TE – DBFUTBALL Bordány SK
Az Ásotthalom érdekes eredményeket produkál, erősebb ellenfeleket meg tud verni, papíron gyengébbtől pedig kikapni. Bár a Bordány az utóbbi fordulókban botladozott, de egy döntetlent tippelek végeredménynek.
Szentesi Kinizsi SZITE – Hódmezővásárhelyi FC
Talán kicsit leterhelt a vásárhelyi fiatal csapat, s bár ügyesek, hazai pályán a Szentes megveri őket.
A forduló mérkőzései:
FK 1899 SZEGED – SZEOL – Makó FC
2023.10.14.14:00, SZEOL SC Szalai „Dzsinó” István Sporttelep
ESK Kiskundorozsma – KSE Balástya
2023.10.14.14:00, Szeged-Kiskundorozsma Sportpálya
SZVSE-G-Falc Kft.- M-PERFECT HOME – ALGYŐ
2023.10.14.15:00, Szegedi Vasutas SE Sporttelep
KÉMÉNYGYÁRTÓ-MÓRAHALOM VSE – TISZASZIGET SE
2023.10.14.15:00, Mórahalom Sportcentrum
Ásotthalmi TE – DBFUTBALL Bordány SK
2023.10.15.15:00, Ásotthalom Sportpálya
Szentesi Kinizsi SZITE – Hódmezővásárhelyi FC
2023.10.15.15:00, Szentes Városi Stadion
Fotó: Facebook