Keszler Péter, a felnőtt csapat edzője, a nyilatkozatában beszél a jelenlegi eredményekről és a csapat várakozásairól a folytatásban a Bonyhád VLC Facebook oldalán. Elmondja, hogy a csapat 5 mérkőzést játszott le és mind az ötöt megnyerte. Azt is hozzáteszi, hogy bár ez jó kezdés, nem szabad elfelejteni, hogy szerencsével jártak a sorsolás során. Kiemeli, hogy […]
Matyelka Tibor, a megye II-es Deszk csapatkapitánya tippelte meg a Csongrád-Csanád vármegyei, megye I-es bajnkoság hatodik fordulóban lejátszásra kerülő a mérkőzéseinek kimeneteleit. Balástya – Algyő A hazai csapatnak nem igazán megy az új évadban, ez az eredményeiken meg is látszik. Viszont a vendégek jó formában vannak, teli kiváló játékossal. Vendég győzelemet várok! Tiszasziget – SZVSE […]
Pénteken délután a forduló első mérkőzésén A Hódmezővásárhely a SZVSE csapatával mérkőzik meg Vásárhelyen. A Kiskundorozsma ellen vereséget szenvedő Vasutasoknak feltétlenül nyeriük kell, ha nem akarnak leszakadni az élbolytól. Szombaton a Szentesi Kinizsi futballcsapata Balástyára látogat, az éllovas Tiszasziget pedig a Bordányt fogadja. A makóiak Algyőn javíthatnak eddigi szereplésükön, Az FK 1899 Szeged-Szeol pedig az […]
Kedden a SZVSE a Ruzsa vendégeként 4:1-es győzelmével biztosan jutott a Csongrád-Csanád vármegyei kupa következő fordulójába. A többi harminc csapatból ma további 28-nak lesz lehetősége a legjobb 16 közé kerülni, mivel a MAS SE – PFSZSE mérkőzést még nem játszották le, így a St. Mihály FC-nek még várnia kell soron következő ellenfelére. A megyei labdarúgás […]
Az MLSZ Csongrád-Csanád vármegyei igazgatósága ma megtartotta a Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa második fordulójának sorsolását. A párosítások összeállításában Prágai-Kövesi Andrea, a Szent Gellért Fórum rendezvény- és marketingvezetője segítkezett, és előzetesen elárulta, hogy szeptember 7-én egy U21-es Eb-selejtezőt fognak lebonyolítani a létesítményben, ahol a magyar korosztályos válogatott a kazah csapat ellen lép pályára. A vármegyei […]
A Csongrád- Csanád vármegyei megye I-es bajnokság rájátszás második fordulójának mérkőzéseit tekinthetik meg hétvégén a labdarúgás szerelmesei. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia második számú csapata a múlt heti, Mórahalom ellen aratott 2 : 0-ás győzelmével szinte behozhatatlan előnyre tett szert a bajnoki címért vívott küzdelemben. Április elsején, szombaton az őket – távolról – űző SZVSE otthonába […]
Hétvégén felkészülési mérkőzést játszott a Bajai LC a Baranya vármegyei PEAC megye I-es egyesületével. A mérkőzést Baladin két góljával 2:1 arányban megnyerték a bajaiak. A hazai egyesület 5 új játékossal bővült: Lóki Tamás (Nagykozárból) Dózsa Marcell (Érsekcsanádról) Goretich Gergő (LUÁ-ból) Szabadi Ákos (LUÁ-ból) S. Nagy Szabolcs (LUÁ-ból)
Szombaton, kellemes, napsütéses időben fogadta a Mórahalom VSE a Deszk SC csapatát egy felkészülési mérkőzésre. Mindkét csapatnak ez volt az idei első edzőmeccse, ennek ellenére a mérkőzés magas színvonalú, jó iramú és szoros volt. A találkozót 1:0-ra a hazaiak nyerték. Papp Endre a mórahalmiak edzője az alábbiakat nyilatkozta a mérkőzést követően: A mai mérkőzésen mindkét […]
Két egymás utáni hétvégén játszott egymással a Kiskundorozsma és a Deszk. A Csongrád-Csanád megyei megye I-es bajnopkság 16. fordulójában a Kiskundorozsma fogadta a Deszk csapatát. A tabella harmadik helyén álló Dorozsma volt a mérkőzés esélyese, különösen úgy, hogy a vendégeket sérülések és extrém hosszú eltiltások sújtják, a kispadon pedig javarészt 20 év alatti fiatalok ültek. […]
Most, amikor orosz és ukrán tankok lánctalpai szántják fel nyugatról keletre, majd keletről nyugatra az ukrán szántóföldeket, most amikor télen rendeznek futball világbajnokságot egy sivatagi éghajlatú országban, most amikor kiderült, hogy nem gyárt több lézernyomtatót az Epson, a Deszk futballcsapata a Szentes ellen játszott rendkívül fontos alsóházi rangadót a Csongrád-Csanád megyei megye I-es bajnokságban. A […]