Megkezdődtek hétvégén a megyei II. osztály rájátszásának küzdelmei a Nógrád megyei II. osztály rájátszásában

Bátonyterenye Mátramindszent futball mérkőzés

A megye kettes mezőny élén lévő Bátorterenye edzője, Berki Krisztián szerint minimális erőfeszítéssel egy osztállyal feljebb is megállná a helyét a társaság, viszont megosztók a vélemények, hogy elvállalnák az első osztályt. A feltételek adottak a feljutáshoz, de az elsődleges cél a csapat egyben tartása. – így nyilatkozott az eredményes őszi szezont követően a csapat edzője. […]

A végén döntött a SZVSE a Bordány ellen

Labdarúgók a Bordány - SZVSE futballmérkőzésen

Egy szervezett, bátor játékot vállaló Bordány SK ellen játszhatott a Szegedi VSE csapata. A 36. percben a mérkőzés egyetlen sárgalapját Taci tudhatja a neve mellett, aki a 42 percben fejesével szerezte meg a vezetést a szegedieknek. A Bordány a 70. percig tartotta magát, viszont a helyzeteiket nem sikerült kihasználniuk. Egy 69. percben elvégzett szöglet után […]

Megszakadt a Kecskemét LC tavaszi veretlenségi sorozata

A Kecskeméti LC futballcsapata

Három gól nélküli döntetlen és két győzelmet követően Kalocsán megszakad a kecskemétiek veretlenségi sorozata a Bács-Kiskun megyei első osztályban. Habár Bessenyei Rajmond Bence révén a vendégek már a 4. percben megszerezték a vezetést, de a alig 10 perccel később Szűcs Dominik öngóljával egyenlített a Kalocsa, majd a 37. percben Szávuj Miklós találatával meg is fordították […]

Mi lesz hétvégen a megye I-ben? Vincze Vinyó Gábor megmondta

Vincze Vinyó Gábor futballista és edző

A hétvégi, Csongrád-Csanád megyei megye I-es mérkőzések kimenetelét és eredményét Vincze „Vinyó” Gábor, a megye szerte közismert futballista, edző tippelte meg. ESK Kiskundorozsma – Bordány SK Hazai győzelem születik de szoros eredmény lesz. A tippem: 3-2. Makó FC II – Deszk SC Vendég sikert tippelek, 0-3 eredménnyel. SZVSE PIZZAMONSTER – Contitech-Apátfalva SC 8-0 lesz, sima, […]

Hány éves a megye I?

Idős bácsi focizik

Megnéztük, hogy a 2021/2022-es Csongrád-Csanád megyei Megye I-es bajnokság mezőnye „hány éves”. Kiszámoltuk az aktív játékosok (azaz a bajnokság őszi idényében pályára lépők) átlagéletkorát, illetve megkerestük, hogy kik voltak a bajnokság legfiatalabb és legidősebb játékosai. Az őszi mérkőzéseken szereplő 14 csapat közül a legnagyobb kerettel a Contitech-Apátfalva SC csapata dolgozhatott: a 13 fordulóban mindösszesen 37 […]

Nyert a SZVSE Deszken

Deszk SC - SZVSE Pizzamonster futballmérkőzés 2021 - címlap kép

Fegyelmezett védekezéssel, embert próbáló küzdéssel nehezítette meg a vendégek győzelmét a Deszk SC. A vendégek az első perctől nyomást gyakoroltak a hazai csapatra és uralták a játékot: a deszki támadásokat rendszerint már a középső harmadban megállították, és gyors támadás építéssel próbálták bevenni a deszki kaput. A szervezetten hátvédmunka és Szabó Gergely parádés védései miatt azonban […]

Kikapott Palotáson a címvédő Berkenye

Palotás SE - Berkenye SE futballmérkőzés, 2021

A Palotás SE látta vendégül a tavalyi bajnokot, de jó játékkal otthon tartotta a 3 pontot a hazai együttes. A hazaiak már a negyedik percben megszerezték a vezetést: az ellenfél térfelének közepén megszerzett labdával Ocsovszkit ugratták ki, aki 16 méterről a kapus mellet tekerte a labdát a hálóba. A 34. percben egy baloldali szép kényszerítőzést […]

Gombócból is sok

Szilvás gombócok

Nem ment jól az utóbbi két fordulóban a Deszk SC-nek. A hétvégén a nulla ponttal utolsó helyen álló Apátfalva ellen javíthatnak Papp Endre fiai. Két hete 4:1-re kapott Kiskundorozsmán, múlt héten pedig a Makó II-től szenvedett 6:0-ás vereséget a Deszk csapata. Vas Dominik mára 10. percben megszerezte a vendégeknek a vezetést, majd Bohák Dominik növelte […]

Dorozsmán pontosztoszkodás lesz

Rácz László játékvezető

A megyében jól ismert, 1990-1991 között az NB I.-et is megjárt játékvezető tippelt meg lapunknak a Csongrád-Csanád megyei Megye I. osztály 8. forduló mérkőzéseinek a kimenetelét. SZEGED-CSANÁD GROSICS II. – Szentesi Kinizsi SZITE A tippem: hazai győzelem. SZVSE – PIZZAMONSTER – UTC 1913 A bajnokságot gyengén kezdő UTC ellen nyer otthon a SZVSE. Hazai győzelmet […]

Győzelmi kényszer alatt nyert a Rábapaty a Kőszegi Lóránt FC ellen

futballabda

A hazaiak az elmúlt évek egymás elleni eredményei alapján nem feltétlenül esélyesként léptek pályára, mégis otthon tudták tartani a három pontot. A mérkőzésről a Rábapatyi KSK közösségi oldala számolt be. ” Győzelmi kényszerben lépett pályára csapatunk vasárnap a bajnokság 8. fordulójában. Az ellenfél a Kőszegi Lóránt FC volt, akikkel szemben az előző években nem feltétlenül […]