A Mórahalom - Szőreg U19 mérkőzés, 2021

Jól muzsikált a hétvégén a Deszk-Szőreg utánpótlás kooperáció

A Deszk Ásotthalmon, a Szőreg Mórahalmon tudott nyerni.

Egyelőre úgy tűnik, hogy jó munkát végeznek a Szőreg-Deszk együttműködésben az utánpótlás csapatoknál, hisz a Csongrád-Csanád megyei U19 „A” csoportjában a Szőreg RSE, a „C” csoportban pedig a Deszk hozta haza idegenből a 3 pontot, komoly skalpokat és elismeréseket begyűjtve.

Szombaton tartalékos csapattal, egyetlen cserével utazott a Deszk U19-es csapata Ásotthalomra. Nem kezdődött jól a mérkőzés a vendégeknek, hiszen egy bokasérülés miatt be is kellet állítani a 16 esztendős Czékus Balázst, így bevethető cserejátékos nélkül kellet a hátralévő 75 percben helytállnia a csapatnak. 10 perccel később Takó Soma találata megnyugtatta a vendégcsapatot, majd a második félidő első percében Tarjányi Marcell góljával tovább növelte előnyét a Deszk. Pár perccel később, Szendrényi Noel Benő szintén bevette a hazai kaput, így tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés. A 84. percben Papdi Gábor ugyan szépíteni tudott, de további gólokra már nem futotta a Mórahalom erejéből. Mivel a Sándorfalva kikapott Balástyán, így a Deszk átvette a vezetést az U19 „C” csoportjában.

Csongrád-Csanád Megyei U19 “C” 4. forduló
Ásotthalmi TE – Deszk SC 1:3 (0:1)

2021.09.25 – 14:00
Ásotthalom, Ásotthalom Sportpálya
Játékvezető: Laukó Tamás, asszisztens: Faragó-Barát Zoltán

Ásotthalmi TE: Petvai Bence-Sárkány Zsolt (Papdi Gábor), Papp Márkó (Pónusz Máté), Fodor Ádám, Papdi Dániel (Kozma Ákos), Vér Adrián (Túri Péter), Zsótér Attila, Csányi Bálint (Papdi Dávid), Csanádi Szabolcs, Zsótér István, Túri Dániel (Sáfár Vince)

Deszk SC: Tisza Bálint-Szendrényi Noel Benő, Kozák Gergely, Budai Zoltán (Czékus Balázs), Szente Dávid, Tarjányi Marcell, Nagy András, György Csongor, Demirci Ali, Takó Soma,Földes Zsombor

Gólszerzők: Papdi Gábor, illetve Takó Soma, Tarjányi Marcell, Szendrényi Noel Benő

A Deszk csapata az Ásotthalom - Deszk U19 mérkőzésen, 2021

A Deszk SC csapata

Rácz Balázs mondta el véleményét a mérkőzésről:

“Sok a sérültünk, így egy cserével tudtunk elutazni Ásotthalomra. Sajnos a 15. percben be is kellett cserélni a fiatal kispadosunkat egy sérülés miatt. Tartalékosokkal is magabiztosan hoztuk a kötelezőt. Meccs végére egy hazai játékos kiállítása, és annak körülményei generáltak némi feszültséget, de szerencsére a kedélyek gyorsan lenyugodtak, mint Lessie a velőscsonttól.”

Nikotinmentes hevítőrudak

A Szőreg a vasárnapi mérkőzésen Tarjányi Marcell góljával szerezte meg a vezetést, majd a félidő végén Iványi Zalán növelte két gólra a vendégek előnyét. A második félidőben Trója Gábor révén csak szépíteni tudott a hazai csapat. A Szőreg ezzel az idegenbeli győzelmével átvette a tabella első helyét a Mórahalomtól.

Csongrád-Csanád Megyei U19 “A” 5. forduló
Mórahalom VSE – Szőreg RSE 1:2 (0:2)
2021.09.26 – 14:00, Mórahalom, Mórahalom Sportcentrum
Játékvezető Kucsora Máté Sándor, asszisztens: Széplaki Attila

Mórahalom VSE: Mison Balázs-Csiszár Csanád (Négyökrű Gergő 86′),Tajthy Lénárd, Rózsa Gergely, Trója Gábor, Szalai Ronald, Börcsök Balló, Szabó Dániel (Szabó Márk 78′), Kurucz Péter (Kószó Balázs 84′), Bubori Kartal (Csurgó Péter Dániel 57′), Kiss Dávid

Szőreg RSE: Tisza Bálint-Máté Márk (Lőrincz Patrik), György Csongor, Iványi Zalán, Demirci Ali, Rácz Gellért, Tarjányi Marcell, Mácsár Dávid, Kiss Csongor Attila, Jankó Dávid, Földes Zsombor, Nagy András

Gólszerzők: Tarjányi Marcell, Iványi Zalán illetve Trója Gábor

A mérkőzést Rácz Balázs vezetőedző értékelte:

“Az eddig veretlen listavezető Mórahalomhoz utaztunk vasárnap ahol sikerült meglepetést okoznunk a felkészült ellenféllel szemben. Játékosaim nagyon motiváltak voltak és mindent megtettek a 3 pont megszerzése érdekében. A 25. percben egy jól beadott szögletet sikerült Tarjányi Marcellnek tökéletesen befejelnie a mórahalmi kapuba, ami magabiztosságot adott a csapatnak. Nem sokkal később egy szabálytalankodás miatt jutott az ellenfél büntetőrúgáshoz amit kapusunk, Tisza Bálint kivédett. A 44. percben Iványi Zalánnak is sikerült betalálnia a Mórahalmi kapuba így két gólos vezetéssel mentünk szünetre. A második félidőben a védekezésre koncentráltunk, de a 63. percben Trója Gábornak sikerült gólt szereznie ami a meccs utolsó találata volt. Gratulálok a csapatomnak és további sok sikert kívánunk a Mórahalomnak!”

Nord - Prémium minőségű horvát mobilházak