Győzelemmel kezdte a 2021/2022-es bajnokságot a Szőreg RSE U19-es csapata a bajnokság „A” jelű csoportjában. A mérkőzésen jobbára a vendégcsapat akarata érvényesült, a védelem jól dolgozott, így a Makónak nem sok lehetősége adódott a gólszerzésre. A Szőreg az első félidőben eldöntötte a 3 pont sorsát; előbb Demirci Deniz, majd Csonka Marcell is gólt szerzett. A […]
A fiatal edző és szakmai segítői (Király Csaba, Tarjányi Marcell és Kocsis Tamás) a Deszk Megye IV-es csapata mellett két U19-es csapatot is irányítanak a Csongrád-Csanád megyei utánpótlás bajnokságban. Balázst az őszi szezonról és a tavaszi tervekről kérdeztük. Hogyan értékeled a csapataid őszi szerplését? „Az őszi szezonban szépen szerepelt a megye IV-es csapat, csak pár […]
A tartalékosan elutazó szőregiek alaposan belealudtak a mérkőzés elejébe, és 25 perc játék után már 3:0-ás hátrányban voltak. Perecz Márton, Nagy Richárd, Tóth Norbert Balázs góljaival úgy tűnt, hogy már az első félidőben eldönti a mérkőzést a Kiskundorozsma az U19-es bajnokság Csongrád-Csanád megyei „A” jelű csoportjában. Az első félidő hajrájában azonban 5 perc alatt Mészáros […]
A Deszk Ásotthalmon, a Szőreg Mórahalmon tudott nyerni. Egyelőre úgy tűnik, hogy jó munkát végeznek a Szőreg-Deszk együttműködésben az utánpótlás csapatoknál, hisz a Csongrád-Csanád megyei U19 „A” csoportjában a Szőreg RSE, a „C” csoportban pedig a Deszk hozta haza idegenből a 3 pontot, komoly skalpokat és elismeréseket begyűjtve. Szombaton tartalékos csapattal, egyetlen cserével utazott a […]
Nem bírt egymással a két utánpótlás csapat a Csongrád-Csanád megyei U19-es bajnokság 4. fordulójában. A mérkőzés gól nélküli döntetlennel ért véget, a pontosztozkodással a Bordány maradt a harmadik helyen, az Apátfalva hétvégi veresége miatt a Szentmihály felzárkózott a ötödik helyre. A következő fordulóban a Bordány fiatal futballistái Szentesre utaznak, a Szentmihály pedig a Csongrád fiataljait […]
Az előző fordulóban nyert mindhárom csapat, és mivel a Szentes csak döntetlent játszott Kiskundorozsmán, így hárman maradtak hibátlanok a csoportban.Az St. Mihály FC – Szőreg RSE mérkőzést Rácz Balázs, a Szőreg edzője értékelte: „A meccs elején kiderült, hogy színvonalas mérkőzésnek nézünk elébe. Az első percben sikerült megszereznünk a vezetést Demirci Deniz góljával. Takó Soma duplájával […]