Új csapatok és kérdőjelek a Fejér megyei megye III-ban

Elhagyatott futballpálya

Feltehetőleg 27 csapat fog indulni a Fejér megyei megye III-as bajnokság két csoportjában a focidrukker.com értesülései szerint.

A korábbi hírekkel ellentétben úgy tűnik, hogy nem szűnik meg a korábbi megye II-es Pázmánd, hanem a megye III-ban indít csapatot, a Vajta pedig két csapat helyett egyet indít csak, szintén a legalsó osztályban.

Jó hír, hogy a korábban megszűnt csapatok között vannak, akik újra indulnak. Ilyen a Mór II, Kőszárhegy is. A Szabadegyháza szintén a harmadosztályba nevezett Szabadegyháza-Sárosd II. néven. Rossz hír viszont, hogy a Alcsútdoboz, a Jenő és a Tác nem nevezett a következő idényre.

A Focidrukker hangsúlyozza, hogy a nevezési lista előzetes információként kezelendő, és lehetnek még változások, továbbá dicsérettel illeti azokat a sportvezetőket és a csapatok mellett dolgozó szakembereket, akik mindent megtesznek, hogy a következő idényben is tudjanak indulni csapatukkal.

Megye III. Észak csoport:

  • Baracska
  • Csákberény
  • Csókakő
  • Dinnyés
  • Gyúró
  • Iszkaszentgyörgy
  • Kajászó
  • Magyaralmás
  • Mór II.
  • Pázmánd
  • Söréd-Bodajk II.
  • Tordas II.
  • Újbarok
  • Vértesacsa


Megye III. Dél csoport:

  • Alap
  • Besnyő
  • Cece
  • Dég
  • Kőszárhegy
  • Kulcs
  • Lajoskomárom II.
  • Nagylók
  • Rácalmás
  • Ráckeresztúr
  • Sárszentágota
  • Szabadegyháza-Sárosd II.
  • Vajta

Forrás: focidrukker.com – Czene Dániel

Fotó: pixabay.com