A Bács-Kiskun megye 3 közép csoportjában nagy rangadót rendeztek a hétvégén, hiszen a listavezető, előző idényben bajnokságot nyerő Akasztó II gárdája, a jelenleg hatodik, de egyébként nagyon hullámzó teljesítményt nyújtó Balotaszállás gárdájához látogatott.
A vendégek számára volt igazából jelentősége a mérkőzésnek, hiszen ők Kecel II-vel a tabella első helyéért viaskodnak, a Balota elleni meccsük előtt azonban már 4 pontos előnyre sikerült szert tenniük, igaz a keceliek egy összecsapással kevesebbet játszottak hozzájuk képest. Nem volt meglepő tehát, hogy a legerősebb keretükkel utaztak el a hazaiakhoz, ahol egyedül a három pont megszerzése volt számukra elfogadható eredmény. A hazaiaknak ezzel szemben már az éremszerzésre is csak matematikai esélyeik maradtak a meccset megelőzően, egyetlen reális céljuk Bócsát megelőzve az ötödik hely megkaparintása lehetett. Ám a listavezető ellen mindig presztízs játszani, így Akasztó is tisztába lehetett vele, hogy nem fogják félvállról venni a mérkőzést.
A Balotaszállás jól is kezdte a mérkőzést, ám ahogy azt már megszokhatták nézőik, egy elsőre veszélytelennek tűnő szituációból meg is kapták az összecsapás első gólját: egy, a védők mögé ívelt labdát Suhajda vett le könnyen, majd ahogy azt kell, Szűcs Csaba kapujába is gurította. Így már a nyolcadik percben meg is szerezte a vezetést a vendég gárda, de már ekkor látszott, hogy Balota sokkal szervezettebben játszik mint az őszi csatán, ahol egyébként Akasztó tükörsimán, 6-2-es arányban diadalmaskodott. Most nem hogy a második góljukat nem tudták meglőni, hanem gyors kontráiknak köszönhetően inkább Balotaszállás veszélyeztetett.
A 21. percben Racsmán kapott nem először szép kiugratást a középpályáról, amivel hiába húzott el szépen a tizenhatosig, úgy tűnt nem tud kapura fordulni, ám ekkor észrevette a mellette érkező csapattársát, Beke András pedig ahogy tanítják, kapásból ki is lőtte a hosszú pipát. Ez volt az első gólja a balotaiak szerelésében a rutinos középpályásnak, aki egyébként télen érkezett a gárdához. A hazaiak mintha vért ittak volna, egyre szebben kezdtek el játszani, talán nem túlzás kijelenteni, hogy ebben a bajnoki idényben ez volt eddig a legjobb félideje Balotaszállásnak.
A 29. percben egy bedobást követően Vincze Imi került a földre Akasztó kapujától majd 24 méterre, a bíró pedig úgy ítélte meg, hogy szabálytalankodtak vele szemben, így szabadrúgást adott. Schveitzer Milán állt oda a labda mögé, a gólra éhező szurkolók nagy örömére, hiszen mintha zsinóron húzták volna a labdát, úgy vágódott be a hosszú felsőbe. Ez volt egyébként szezonbeli 10. gólja a középpályásnak, nem is ünnepelhette volna szebben ezt a kerek számot. A vendégek a kijózanító gól után hiába próbáltak meg egy szinttel feljebb kapcsolni, a balotaszállási védelem a helyén volt és kitűnő megelőző szerelésekkel akadályozták meg Akasztó előretöréseit, igazán nagy helyzetet sem jegyezhettünk fel már tőlük az első 45 percben.
A második félidőre sem változtatott felállásán Tóth János, az akasztóiak technikai vezetője, ám látszott, hogy feljebb lépett csapata a pályán, próbáltak minél több emberükkel a támadásokra fókuszálni. Szűcs Csaba azonban, a balotaiak hálóőre talán idénybeli legjobb meccsét fogta ki, ami nem feltétlen szép védésekben mutatkozott meg, hanem magabiztos kijövetelekben és kitűnő kirúgásokban. Az azonban látszott, hogy a hazaiak álmosan kezdték a második játékrészt és érezhető volt, hogy lassan de biztosan “egykapuzás” veszi kezdetét térfelükön, aminek még jó vége sosem volt, ma sem lett így: egy szögletet követően a hazaiak kapusa, továbbá egy hazai és egy vendég játékos ütközött, a bíró pedig hosszas lamentálást követően végül a büntetőpontra mutatott.
A gólkirályi cím várományosa, Lázár Zsolt állt a labda elé, aki szépen be is lőtte a labdát Szűcs mellett, ezzel megszerezve csapata második gólját ezen a délutánon, valamint szezonbeli 37. (!) találatát. Az egyenlítést követően gyorsan magára talált Balotaszállás, elöl azonban a lecserélt Schveitzer helyett már Petrezselyem rohamozott. A 72. percig kellett várni az első nagy balotai helyzetre a kapott góljuk után: Racsmán hozta fel a labdát, amit a jó ütemben érkező Vincze Gergő elé tálalt, aki éppen csak belekapott abba, azonban a vendégek kapusa, Gombár védett, majd elsodorta Vinczét, a játékvezető szerint azonban nem járt érte büntető, csak egy szöglet. Ez a szöglet azonban többet is ért most mint egy büntető, hiszen Földes beadására tökéletesen érkezett Petrezselyem, aki a hálóba is lőtte a zsugát.
Megint átvette tehát Balotaszállás a vezetést, a megye 3-as szinten nagy létszámú hazai közönség pedig megőrült. Egészen elképesztő módon buzdították innentől a hazai gárdát, de volt is miért, hiszen az utolsó percekben is hősiesen védekeztek, Akasztó pedig ma nem talált erre ellenszert. A hármas sípszót követően tehát a csata 3-2-es balotai sikerrel fejeződött be, akik továbbra is tartják hatodik pozíciójukat a bajnokságban, 1 pont választja el őket az ötödik Bócsától. Akasztó II-es csapata azonban nagyon mérges lehet, hiszen ugyan még ezzel a vereségükkel is vezetik a bajnokságot 1 ponttal, ám Kecel II továbbra is 1 meccs lemaradásban van hozzájuk képest. Azonban még így is saját kezükben van a sorsuk, hiszen ezen a héten hazai pályán éppen a második keceliekkel találkoznak, egy győzelem esetén pedig újra a tabella élére ugorhatnának.
Bács-Kiskun megyei Megye III, Közép csoport
Balotaszállás FC – Akasztó FC II 3:2 (2:1)
2022.04.23 – 17:00, Balotaszállás, Balotaszállás Sporttelep
Balotaszállás FC: Szűcs Csaba Ákos-Beke András, Racsmán Szabolcs, Földes Péter Barnabás, Turu József, Vincze Gergő, Vincze Imre, Nagy Dániel, Schveitzer Milán, Takács Sándor, Vincze Viktor
Cserék: Vígh Mihály, Nádasdi Dezső, Petrezselyem János, Nagy Levedi István, Szarvas Ervin
Akasztó FC II: Gombár Roland-Pecznyik Szilárd, Fésüs Tamás, Suhajda Gergely, Lázár Zsolt, Palotay Dávid Ferenc, Borsik Dániel, Kovács Bence Attila, Hlavács István, Fésüs Dávid, Szrenkó István
Cserék: Varga József, Vincze Viktor, Szabó Attila, Szabó Szilveszter, Váczi Szabolcs
Gőlszerzők: Beke András, Scveitzer Milán, Petrezselyem János illetve Suhajda Gergely, Lázár Zsolt
A cikkről Vincze Gergő tudósított
Fotó: a Balotaszállás FC Facebook oldala