A Bács-Kiskun megyei Megye II. Dél csoportjába frissen feljutott bajai egyesület nagy reményekkel vág neki a 2021/2022-es bajnokságnak: a szezon végén szeretnének a dobogó valamelyik fokára állni. Pár hete még kérdéses volt, hogy a klub meg tudja-e teremteni a megye II-es szerepléshez szükséges anyagi hátteret, de mára megoldódtak a gondjaik.
“Viszonylag korán, már július elején elkezdtük az edzéseket Mind az edzések számával, mind pedig az edzéslátogatottsággal meg vagyok elégedve. Én remélem, hogy olyan csapat jön össze, amivel harcban tudunk lenni a dobogóért. Fiatalodott a csapatunk, remélem ez a futómennyiségben meglátszik majd.” – nyilatkozta Koch Tamás a Bácskai Harsonának.
A nyári átigazolási időszakban heten érkeztek a Baja LC-hez, és bár kulcsjátékosok távoztak, az új igazolások nem okoztak csalódást a felkészülés és az edzőmeccsek során a vezetőségnek. A BLC felnőtt csapatához csatlakozott 3 fiatal LUA növendék: Bálity Martin, Sztruhák Kristóf és a Szilasi Richárd. Kapus posztra Dombóvárról Bogdán Benjamin, míg Bölcskei Gábor és Kudella Nándor mezőnyjátékosok Szeremléről, Princz Gilbert Bácsalmásról érkezett bajára.
“A Kunbaja úgy tűnik kimagaslik a mezőnyből Ugye ott gyakorlatilag nincsen magyar játékos és most még igazoltak Szabadkáról játékosokat. Remélem a többi csapattal fel tudjuk venni a versenyt és oda tudunk érni a dobogóra.” – mondta Koch Tamás.
“Most egy új csapatot kellett építeni. Nem minden tervezett igazolás jött össze, mert egy csatárt még szerettem volna igazolni a keretbe. Főként annak tudatában, hogy Kerezsi Ferenc játéka is kérdésessé vált, az ő sorsa a napokban dől el.”
A Bajai LC első tétmérkőzését vasárnap játssza, melyen a Bácsborsód SK csapatát látja vendégül. A mérkőzésen a nyáron a BLC-től távozó Cifra Gábor csapatkapitány új csapatának, a Bácsborsódnak a színeiben fog pályára lépni.
Fotó: Bajai LC Facebook oldala
Szeretnél a saját csapatodról is olvasni híreket, cikkeket? írj nekünk!