A 21. forduló Mártély SK – Mindszent SC rangadóra szép számú nézősereg látogatott ki. A vendégek kezdték a meccset, de egy villámgyors labdaszerzést követő szép támadás végén Nagy Gábor László találatával már az első percben előnybe került a Mártély. Belealudt a kezdésbe a vendégcsapat. 23. percben megduplázta góljainak számát a Mártély. Brizik-Bodrogi István fejese még a kapufán csattant, a kipattanót viszont könnyűszerrel gurította a hálóba Paku. A 32. perben Szabó Márk találatával szépíthetett Mindszent.
A második félidő 57. percében egy szabadrúgásgóllal egyenlítettek a Mindszent Bartyik Norbertnek köszönhetően, aki körülbelül huszonöt méterről talált be. A hátralévő fél órában pedig már egyik csapat sem tudott gólt szerezni. Jó iramú mérkőzést láthattak a nézők. Mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést, így reális döntetlen született.
Csongrád-Csanád Megyei II. osztály 21. forduló
Mártély SK – Mindszenti SC 2 : 2 (2 : 1))
Mártély, 90 néző. Vezette: Pap Zsigmond Csaba – gyengén (Hideg, Takács).
Mártély SK: Molnár M. – Magyar, Jesenszki, Szabó M. F., Meszlényi, Kristó, Brizik-Bodrogi, Nagy G. (Huszár, 35.), Paku (Nagy N., 61.), Kovács Á., Juhász G. Játékos-edző: Brizik-Bodrogi István.
Mindszenti SC: Lucza – Galambosi, Bereczki, Ménesi, Bartyik N., Szabó M., Csikós, Szőke (Torma, 92.), Mucsi K. (Homoki, 68.), Sylmetaj, Tóth L. Edző: Bartucz Sándor.
Gólszerzők: Nagy G. (1.), Paku (23.), ill. Szabó M. (32.), Bartyik N. (57.).
Jók: mindenki, ill. Bartyik (a mezőny legjobbja), Galambosi, Ménesi
A döntetlennel a Mártély maradta hetedik, a Mindszent pedig a kilencedik helyen a tabellán. A Mártély a következő fordulóban a Székkutas vendége lesz, a mindszent pedig a másik szomszédot, Szegvárt fogadja.
A beszámolót Rakonczai Árpád írta
Fotó: pixabay.com