Tolna megyében is egyre több csapat kezdi meg a nyári felkészülést, számos edzőmeccset is játszottak a hétvégén. A Bonyhád VLC a Szekszárd UFC II csapatát fogadta otthon szombaton a nyáron megerősített keretével. A völgységiek több játékost is igazoltak az NB III-ból kieső, idén a megye II-ben induló Gerjeni SK-ból. A mérkőzésen Cseh Tibor és Kófiás […]
Pénteken véget ért a 2022. évi Csepregi Nyári Focitábor. Az egy hétig tartó rendezvényen idén rekordszámú, 52 gyerek vett részt. A színes programokon a mozgás öröme mellett egy nagy és összetartó csapattá kovácsolódtak az edzők és az ifjú futballisták. A Csepregi Sportegyesület vezetősége és utánpótlás edzői mellett a helyi önkormányzat, és több helyi vállalkozás segítette […]
Feltehetőleg 27 csapat fog indulni a Fejér megyei megye III-as bajnokság két csoportjában a focidrukker.com értesülései szerint. A korábbi hírekkel ellentétben úgy tűnik, hogy nem szűnik meg a korábbi megye II-es Pázmánd, hanem a megye III-ban indít csapatot, a Vajta pedig két csapat helyett egyet indít csak, szintén a legalsó osztályban. Jó hír, hogy a […]
A Goldballnál nevelkedett, alig 34 esztendős kapus kényszerből, egészségi okok miatt akasztja szögre a kapuskesztyűt. Pályafutása során öt Pest megyei klubnál őrizte a hálót. Játszott a Maglód csapatánál, ahol lehetősége volt az NB III-ban is védenie, sőt a harmadosztály válogatottjába is kapott meghívót. Több szezonon keresztül védett Nagykátán a Pest megyei első- és másodosztályban, de […]
A mai napon sorsolta ki az MLSZ a Mol Magyar Kupa első fordulójának a párosításait. Csongrád-Csanád megyéből 6 csapat érdekelt a kupában, ebből 5 az első fordulóban pályára lép, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia pedig a harmadik körben csatlakozik a küzdelmekbe. Földrajzi elhelyezkedésük szerint négy 32 tagú csoportba sorsolták a csapatokat, az első két forduló során […]
Szokatlan Facebook postban fakadt ki Dr. Patak Sándor, a Bács-Kiskun megyei megye II-as Tiszaalpári SE elnöke. Szerkesztőségünk sok mindenben egyetért vele, ám a velős véleménynyilvánítás okáról nem tudunk részleteket. Íme a nyilatkozat: Kedves felnőtt focisták! Az elnökséget – beleértve engem – azért választották meg, hogy meghozzam azokat a döntéseket, amelyek szükségesek az egyesület folyamatos működéséhez. […]
A keddi napon megkezdte a felkészülést a Csordás József által vezetett Deszk SC a 2022/2023-as bajnokságra egy kemény edzéssel. Szerdán egy házon belüli edzőmeccsel folytatják, ugyanis a Szőreggel játszanak edzőmérkőzést Deszken 18:00-tól. A Szőreg edzői székét Csordástól a Deszk II megye 4-es csapatát irányító Rácz Balázs örökölte meg, aki a megszűnő korábbi csapatának játékosaival szeretné […]
A Deszk SC csapatának edzői posztjáról a Mórahalom VSE-hez távozó Papp Endre helyét a második számú csapat, a Szőregi DSC korábbi játékos-edzője, Csordás József veszi át. Lapunknak a tervekről, és a csapatot érintő változásokról nyilatkozott. – Miért vállaltad el a nyáron megüresedett deszki edzői széket? Mert az elnök úr és az elnökség úgy gondolta, hogy […]
Az elmúlt napokban több hír is megjelent a Csongrád-Csanád megyei Megye I-be feljutó FK 1899 Szeged Facebook oldalán a klubot érintő személyi változásokról. A legfontosabb ezek közül, hogy az elnökként is dolgozó Szélpál Péter szögre akasztja a cipőjét, felhagy az aktív labdarúgással. További hír, hogy távozik edzői posztjáról Herczeg Gábor, helyét Dóra János Az egyesület […]
Szombaton befejeződtek a küzdelmek a Hajdú-Bihar megyei Megye I-es bajnokságában. A Balmazújváros már biztos bajnokként utazott Derecskére, ahol utolsó mérkőzését is biztosan megnyerte. Az NB III-as osztályozón a Budapest megyei Megye 1 bajnokával, a Pénzügyőr SE csapatával fog megküzdeni a feljutásért. Az első mérkőzést a Pénzügyőr otthonában játsszák 2022.06.05-én vasárnap, a visszavágóra pedig egy héttel […]