Boruzs István lett a Szeghalmi FC új edzője

Szeghalmi futballisták mérkőzés közben

Boruzs a távozó Hajú Csabát váltja a Békés megyei futballcsapatnál. Az új edző Hajdú-Bihar megyéből érkezik a megye I-es sárrétiekhez. “Fiatal, agilis edzőt sikerült találnunk Boruzs István személyében, aki pont passzol a csikócsapatunkhoz. A szakember korábban már dolgozott felnőtt csapattal, de az utóbbi éveket a Bozsik programban töltötte Püspökladányban. Új kihívás számára a szeghalmi szerepvállalás, […]

Egyelőre edző nélkül, 11 távozóval készül a Szeghalom a megye I-re

Szeghalmi futballista

Hajdú Csaba edző távozása mellett 11 játékos is elhagyta az előző idényben bronzérmes Szeghalmi FC csapatát. A távozók pótlása komoly fejtörést okozott a vezetőknek, eddig 6 új igazolással és újrakezdőkkel próbálják megerősíteni a csapatot a bmsextra.hu információi szerint. A sárrétiektől távozók listája már korábban ismert volt, az érkezők névsora most lett nyilvános. Az egyelőre edző […]

Hatan távoztak a Bordányból

A boránnyi csapatból távozók

A Csongrád-Csanád megyei megye I-es csapatából hat ember távozott az egyesület Facebook oldala szerint A távozók: Kis Levente – Mórahalom VSE Fátyol Szilárd – Mórahalom VSE Popovics Marcell – Körmend VSE Lőrinc Árpád – Szegedi VSE Káposzta Tamás – Szegedi VSE Abadzic Davor – Szegedi VSE

Kétszeres magyar bajnokot igazolt a megye I-es Cigánd

Luis Ramos Cigándon

Luis Ramos a Debrecennel kétszeres magyar bajnok, és kétszeres magyar kupa-győztes igazolásával erősít a Cigánd SE A 36 éves, hondurasi futballista az NB III-as Füzesgyarmatból igazolt a Cigándhoz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályú bajnokságba. A bodrogközi együttes a feljutási esélyeit szeretné javítani a Debrecennel kétszer bajnokságot (2010,2012) és kétszer magyar kupát (2012,2013) is nyerő középpályással. […]

A Siklós FC is megkezdte a felkészülést a 2021/2022-es bajnokságra

A Siklós FC edzés közben 2021

Július 13-án megkezdte a felkészülést a Siklós FC csapata a következő idényre. A keretet és a stábot érintő változásokról a Siklósi FC Facebook oldalán számolt be az egyesület. “Felnőtt csapatunk tegnap késő délután megkezdte a felkészülést a következő szezonra. Néhányan a nyári szabadságuk, mások viszont éppen a munkahelyi elfoglaltságuk miatt hiányoztak a tegnapi tréningről, akik […]

Sorsoltak Csongrád-Csanád megyében a 2021/2022-es bajnokságra

Sándorfalva - Deszk futball mérkőzés 2021

Csontos Zsanett, a St. Mihály válogatott összetartásra is meghívott kapusa segítségével elkészült az MLSZ Csongrád-Csanád megyei igazgatóságán megtartott sorsoláson a megyei bajnokságok menetrendje. A férfi felnőtt bajnokságok első fordulóját augusztus 21-22-én rendezik majd. A Megye III-as bajnokság őszi idénye november 28-án ér véget, míg a megye I, II és VI november 14-én. Az utánpótlás U19-es […]

Böde Dánielék vendégeskedtek a kisteleki focitáborban

Kisteleki focitábor 2021 01

Idén is megtartották Kisteleken a nagy népszerűségnek örvendő öt napos focitábort. A Dancsok Csaba és Czeigersmidt Roland által szervezett táborban résztvevők száma idén nem döntött rekordot, a legjobb évben 65 gyerek vett részt, de idén sem panaszkodhattak a szervező, mert az 5 nap alatt összesen 47 ifjú futballista jelent meg a programokon. A változatos programokon […]

Pálvölgyi Balázs a Nyírgyulajban folytatja

Nyírgyulaji KSE mez

Nagyot húzott a szabad átigazolási időszak végén a Nyírgyulaj. A Szabolcsfociinfo.hu információi szerint a 36 éves Pálvölgyi Balázs a megyei I. osztályú egyesületben folytatja tovább. Paki az előző idényben a Nyírmeggyes színeiben 16 gólt szerzett, bizonyítva ezzel, hogy nem a múltjából él. Ismert, hogy Pálvölgyi korábban a Baktalórántházában és Nyírbátorban is meghatározó játékos volt az […]

Megkezdte a felkészülést a Szőreg DSC

A Szőreg edzése

A Csongrád-Csanád megyei Megye IV Tisza-Maros csoportjának bajnoka, a Szőreg DSC a héten két edzéssel megkezdte a felkészülést a 2021/2022-es bajnokságra. A Csordás József játékos-edző által vezetett csapat az új szezonban a megye III-ban indul. A csapat összetételét érintő változásokról és a tervekről kérdeztük a mestert. Milyen edzéstervvel készültök a következő szezonra? Heti két edzést […]

Csárdaszállás és Magyarbánhegyes újra indul Békés megyében

Magyarbánhegyesi FC játkosai edzés közben

Minden évben, ahogyan idén is fel tűnnek új, vagy újra induló csapatok a Békés megyei labdarúgás legalsóbb osztályában. Magyarbánhegyesen és Csárdaszálláson tavasz óta dolgoznak az újraindulás feltételeinek biztosításán, így várhatóan mindkét településen újra élvezhetik a helyi labdarúgást a szurkolók. A mindössze 350 fős Csárdaszálláson 2015-ben szünt meg a csapat, amely akkor megnyerte a megye III […]