A Deszk SC csapatának edzői posztjáról a Mórahalom VSE-hez távozó Papp Endre helyét a második számú csapat, a Szőregi DSC korábbi játékos-edzője, Csordás József veszi át. Lapunknak a tervekről, és a csapatot érintő változásokról nyilatkozott.
– Miért vállaltad el a nyáron megüresedett deszki edzői széket?
Mert az elnök úr és az elnökség úgy gondolta, hogy az a munka amit a második csapatnál végeztünk, az jó alap lehet arra, hogy a Papp Endre által felépített csapat tovább tudjon fejlődni.
– Mik az elvárásaid magaddal és a csapattal szemben a következő évadra?
Mindenképpen a biztos bennmaradás a cél – ami nagyon nehéz lesz ebben az új bajnokságban -, illetve hogy a csapat és a csapatot alkotó fiatalok egyaránt fejlődjenek.
– Lesz-e változás a keretben a nyáron?
Nagy mozgás nem lesz, három meghatározó játékos távozott, őket a második csapatunkból és az utánpótlásból próbáljuk pótolni. Cél is minél több fiatal beépítése a csapatba; ez az igazi kihívás.
– Az előző szezonban 1-2 alkalommal pályára léptél a Deszk színeiben. Jövőre láthatunk-e majd a pályán belül is?
Kizárt, hogy pályára lépjek a Deszk megye 1-es csapatában. A megye hármas Szőregben szívesen játszanék még 5-10 perceket, ha az edző beállítana :))