Deszk SC – UTC 1913 2-3 (2-1)
Gsz.: Grósz M., Mezei E. ill. Dongó D., Szántó D., Sós M.
2:1-es első félidő után, a második játékrész első 10 percében megfordította a mérkőzést az UTC. A hátralévő fél órában a domináló Deszk már nem tudott egyenlíteni.
Papp Endre vezetőedző értékeli a mérkőzést:
“Gratulálok ellenfelünknek! A mai mérkőzés alapján el kell mondjam, hogy előttünk járnak. Mi körülményesen, lassan játszottunk. Párharcokat alig nyertünk, ebben az osztályban ez kevés lesz. Sajnos nem voltunk eléggé frissek és pontosak. Ellenfelünk jobban akart, góljaikat pontrúgásból és egy kontrából szerezték. A hétvégi orosházi teljesítményünkhöz képest ez csalódás számomra, egy hónapunk van még hátra, hogy a Mórahalom elleni bajnoki rajtig a hibákat kijavítsuk.”
KSE Balástya – Deszk SC II: 6-3
Rácz Balázs értékeli a mérkőzést:
“Gratulálok ellenfelünknek! Ez volt első felkészülési mérkőzésünk, ahol főleg a mozgáson volt a hangsúly. 18 fővel tudtunk részt venni a 30 perces félidőket játszva, ahol mindenkinek igyekeztünk megfelelő játéklehetőséget adni. A többség nálunk közel 2 hónapja nem rúgott labdába illetve csapatunkat 20 éves ifjúsági játékosokra építjük. Ennek tükrében ez az eredmény illetve a mutatott játék nem mondható rossznak. Sok dolgunk van Tarjányi Marcell edző kollégámmal a kezdésig, mindent megteszünk a sikeres szereplés érdekében.”