Új csapatával nyert Papp Endre a Deszk ellen

Futballisták küzdenek a Deszk - Mórahalom mérkőzésen, 2022-ben

Vasárnap fogadta a Deszk a korábbi edzőjével érkező Mórahalom VSE csapatát.

A mérkőzés harmadik percében ugyan Szabó Roland góljával meglepték a mórahalmiakat Csordás József fiai, de alig egy perccel később Szűcs Dávid egyenlített, majd a félidő hajrájában szerzett újabb góljával már vendég előnnyel vonulhattak a csapatok az öltözőbe.

A fordulást követően Salánki szerzett szerencsétlen öngólt, majd két perccel később ismét Szűcs tudta bevenni a hazai kaput, három gólra növelve a mórahalmiak előnyét. A mérkőzés hátralévő részében mindkét edző próbálta cserékkel frissíteni a csapatát hőségben, de pályán továbbra is jobbára a Mórahalom dominált. A mérsékelt fölény ellenére mégis szépíteni tudott a Deszk: a 92. percben Fóris Attila állította be a 2:4 -es végeredményt.

Csongrád-Csanád Megyei I. osztály 1. forduló
2022.08.21 – 17:30, Deszk, Deszk Sporttelep

Deszk SC – Mórahalom VSE

Deszk SC: Madaras Péter – Németh Zoltán István, Török György Aladdin, Kövesi Szabolcs, Matyelka Tibor, Salánki Márk, Tarjányi Marcell, Gaudi Ádám, Szabó Roland, Földi Róbert

Cserék: Repák Dárius, Bódi Lóránt, Télessy Péter, Huszti Richárd, Csordás Csanád, Király Ádám

Mórahalom VSE: Nagy Gergő – Vajda Marcell, Rádóczi Dániel, Trója Gábor, Görbe Barnabás, Szűcs Dávid, Baji Renátó, Hovanyecz Attila Martin, Nagy Márton Andor, Rádóczi Dávid, Bokányi Richárd, Szalma Gergely

Cserék: Weszelovszky Gábor, Tóth Martin, Rádóczi Dániel, Malatinszki Ádám, Malatinszki Dávid Norbert, Csizmadia László

Gólszerzők: Szabó Roland, Fóris Attila Salánki Márk (öngól) illetve Szűcs Dávid (3)

Papp Endre, a Mórahalom VSE edzője értékelte a mérkőzést:

A sors fintora, hogy épp ezzel az összecsapással kezdtünk! Nehéz volt visszatérni és nehéz mérkőzésre is számítottunk! A talaj nem kedvezett egyik csapatnak sem, így rányomta a bélyegét az idény eleji formával egyetemben! Jól szervezett ellenféllel szemben meddő mezőnyfölényt sikerült kialakítani, de szerencsére Szűcs kiváló formájának és pontrúgásinknak köszönhetően el tudtuk hozni a fontos 3 pontot! Gratulálok deszki csapatnak és sok sikert kívánok a stábnak és az egész egyesületnek!

Csordás József, a Deszk edzője is értékelte a látottakat:

Egy jobb képességű játékosokból álló, jól felkészített csapattal szemben maradtunk most alul. Sokat kell még dolgoznunk, különösen a pontrúgások elleni védekezés terén kell fejlődnie fiatal csapatomnak. Mindentől függetlenül nem vagyok elégedetlen, gratulálok a Papp Endrének és a mórahalmi csapatnak!