Két fordulót is rendeztek a Török György 35+ -ban a Kisstadionban múlt héten

A Török György veterán kispályás labdarúgó bajnokságban jókötésű gyerekek küzdenek a győzelemért

Még az bajnokság indulása előtt több csapat jelezte, hogy az első forduló péntekén, amely egyébként a SZIN egyik “legerősebb” napja, nem tudnak kiállni, így halasztást kérnének. Editke, a Kisstadion büféjének pultosa javaslatát megfogadva ezt a fordulót – ami így a második lett – szeptember hatodikán, szerdán rendezték meg a szervezők. Két nappal később pedig már a harmadik forduló következett. Aki esetleg nem emlékezne, ez történt az első fordulóban.

A szerdai fordulóban, az A ligában nyerni tudott a Szitapont, a Nemzethy VM pedig gólzáporos mérkőzésen gyűrte le a Mórahalom csapatát. Győzött a Szitapont is a Charlton-Tervezők ellen, a Pláza O’Neill pedig a Gyuszi Boti FC ellen gyűjtötte be a három pontot. Az Amnézia 9:1-es győzelemmel mattolta az Agrimill csapatát, míg a nagy rivális Vár söröző a Prémium Piacosokkal is csak “ikszelni” tudott.

A B ligában a Rikoma, A Bokafogó, a Red Devils, a Májzsugor és a T-Boy gyűjtötte be a három pontot, a Keddvagyszerda a Határőrrel volt kénytelen osztozkodni a pontokon. Ebben a fordulóban a Lokomotív volt a szabadnapos.

A bajnokság második fordulójának eredményei- A Liga:

Aurora – Szitapont 2:5
Nemzethy VM – Mórahalom 7:5
Vár Söröző – Prémium Piac 2:2
Ficak FK Szeged – Ságvári 3:5
Charlton-Tervezők – Sólyom FC 0:4
Gyuszi Boti FC – Pláza O’Neill 0:3
Amnézia – Agrimill 9:1

A bajnokság második fordulójának eredményei- B Liga:

Gőzerő – Rikoma 1:5
Keddvagyszerda – Határőr 3:3
Bokafogó – Slamasztika FC 6:1
Kárpát Expressz – Red Devils 1:3
Kitagadottak – Májzsugor 0:3
Veszélyesvonzerő – T-boy 0:3

Szabadnapos: Lokomotív

Pénteken, a 3. fordulóban, az A ligában aztán a Ságvári döntetlent játszott a Sólyom FC-vel, az Amnézia a Gyuszi Botit verte, a Vár Söröző pedig megszerezte első győzelmét a Nemzethy VM ellen. Szintén első győzelmének örülhettek az Agrimill focistái, míg a Pláza O’NEill osztozkodni kényszerült a Szitaponttal. A Charltonosok a Prémium Piacot, a Ficak az Aurórát verte meggyőző fölénnyel.

A B ligában a Keddvagyszerda, a Kitagadottak és a Kárpát Expressz indította a napot győzelemmel, a Red Devils pedig a Lokomotív ellen diadalmaskodott. A játéknap végén a Bokafogó a Gőzerő ellen nyert 5:3-ra, a Veszélyesvonzerő a Májzsugor ellen tudott maximális pontszámot begyűjteni.

A bajnokság harmadik fordulójának eredményei- A Liga:

Ságvári 1:1 Sólyom FC
Gyuszi Boti – Amnézia 2:7
Nemzethy VM – Vár Söröző 1:3
Mórahalom – Agrimill 2:3
Pláza O’Neill – Szitapont 1:1
Charlton-Tervezők – Prémium Piac 6:1
Ficak FK Szeged – Aurora 9:1

A bajnokság harmadik fordulójának eredményei- B Liga:

Slamasztika FC – Keddvagyszerda 1:6
Rikoma – Kitagadottak 1:4
T-boy – Kárpát Expressz 1:5
Red Devils – Lokomotiv 2:0
Bokafogó – Gőzerő 5:3
Veszélyesvonzerő – Májzsugor 3:2

Szabadnapos: Határőr

Az A csoport állása 3 forduló után

MGyDVGkP
1.Amnézia3300199
2.Sólyom FC321067
3.Pláza O’Neill321057
4.Nemzethy VM320126
5.Vár Söröző312025
6.Ságvári312025
7.Charlton-Tervezők311114
8.Szitapont3111-34
9.Agrimill3111-74
10.Ficak FK Szeged310243
11.Mórahalom310203
12.Prémium Piac3012-71
13.Gyuszi Boti FC3003-110
14.Aurora3003-130

A B csoport állása 3 forduló után

MGyDVGkP
1.Bokafogó3300109
2.Red Devils330069
3.Keddvagyszerda321087
4Kárpát Expressz320176
5.T-boy3111-14
6.Veszélyesvonzerő320103
7.Kitagadottak210103
8.Májzsugor3102-13
9.Rikoma3102-23
10.Határőr2011-51
11.Slamasztika FC3012-101
12.Lokomotiv2002-40
13.Gőzerő3000-80

Veszélyesvonzerő