Az idei első tétmeccsén Fábiánsebestyénre látogatott a Székkutas a magyar kupa első fordulójában. Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a Csongrád-Csanád megyei kupameccs első fordulójában a megye 3-as Fábiánsebestyén elleni összecsapáson a Székkutas. Rácz Dezső egymaga 4 gólt rúgott a mérkőzés első 22 percében, majd nem sokkal később Udvari József és Kis Dávid is […]
Szombaton 4 csapatos minitornán készült a Szőreg és a Deszk II csapata a a szegedi Délalföldi Veteránjármű Egyesület a 13. szegedi veteránautó-találkozó árnyékában. A délelőtti tornán a két egyesület mellett a veterán korú játékosokkal felvonuló Kicsi Presszó és a Bokafogó csapata vett részt. Az első mérkőzésen a Szőreg és a Deszk II csapata mérte össze […]
Mindkét Csongrád-Csanád megyei továbbjutó, a SZVSE és a Hódmezővásárhely FC is otthon játszhat. Hazai pályán játszhat a SZVSE csapata a MOL Magyar Kupa második fordulójában. A területi felosztás miatt ismeretes volt, hogy melyik csapatok közül kaphat ellenfelet a szegedi csapat. A Paksi Péter egyesülete a Füzesgyarmat legyőzését követően ismét az NB III-ból kapott ellenfelet; augusztus […]
Szombaton Csengelén a Bács-Kiskun megyei Tázlárt fogadta az első számú csengelei csapat, kedden pedig a szintén Bács-Kiskun megyei Kiskunfélegyháza II csapatát látta vendégül. A Csengele nagy arányú győzelmet aratott a szombati edzőmeccsen. Csengele – Tázlár 19:1 (9:1) Kedden érdekes meccsen nyert a Csengele csapata. A félidőben már 4 góllal vezettek a vendégek, de a második […]
Visszavágóra utazott a Csengele II csapata vasárnap Szőregre; az előző hétvégén elszenvedett 8:4-es vereségen akartak szépíteni Tóth Szabolcsék. A vendégek egyetlen cserével érkeztek az edzőmecsre, a Szőregnek most viszont volt 3 bevethető cserejátékosa, akik közt ott volt az 59 éves Takács László Taki bá’ is, aki gyakran edz a csapattal. Csordás József edző feladatát távollétében […]
A megyei másodosztályú FK 1899 Szeged a Tiszasziget edzőpartnere volt a keddi edzőmeccsen. A nagy arányú győzelemről Bernát Péter a Tiszasziget edzője szűkszavúan nyilatkozott: „Annak örülök, hogy a keret nagy része ma már a rendelkezésemre állt.” Fotó: FK 1899 Szeged Facebook oldala
Vasárnap délután a Csengele frissen alakult megye IV-es csapata fogadta a megye III-as Szőreget egy barátságos, felkészülési mérkőzésre. A nyaralások, nyári munkák, családi programok miatt mindkét gárda erősen létszámhiányosan jelent meg a találkozón: a hazaiak egyetlen egy cserével álltak ki, a vendégeknél az utolsó pillanatban visszalépő játékosok miatt még Csordás József mesternek is pályára kellet […]
Szombaton a Csengele első számú csapata a Bács-Kiskun megyei Kunszállás csapatát látta vendégül. A 2:2-es félidőt követően a hazaiak a második félidőben még 2 gólt szereztek, így alakult ki a 4:2-es végeredmény. A Csengele gólszerzői: Novák Balázs (2),Tóth Szilveszter,Pekurár
A Csongrád-Csanád megyei megye I-es csapatából hat ember távozott az egyesület Facebook oldala szerint A távozók: Kis Levente – Mórahalom VSE Fátyol Szilárd – Mórahalom VSE Popovics Marcell – Körmend VSE Lőrinc Árpád – Szegedi VSE Káposzta Tamás – Szegedi VSE Abadzic Davor – Szegedi VSE
Deszk SC – UTC 1913 2-3 (2-1) Gsz.: Grósz M., Mezei E. ill. Dongó D., Szántó D., Sós M. 2:1-es első félidő után, a második játékrész első 10 percében megfordította a mérkőzést az UTC. A hátralévő fél órában a domináló Deszk már nem tudott egyenlíteni. Papp Endre vezetőedző értékeli a mérkőzést: „Gratulálok ellenfelünknek! A mai […]